Épp a sorozatos oldal második verziójának fejlesztésébe készülök komolyabban belevágni. Ennek kapcsán eszembe jutott, hogy milyen jó bejegyzést lehetne ebből kanyarítani. Mármint abból, hogy milyen módjai vannak a kényelmes otthoni projekt fejlesztésnek.

Összepiszkíthatnánk például a jelenlegi operációs rendszerünket mindenféle web- és egyéb szerverekkel, de ez nem egy szép megoldás. Telepíthetnénk egy extra operációs rendszert egy külön partícióra, de az, hogy a jelenlegiből ki kell lépni, oda pedig be... esélytelenné teszi a fejlesztést egy kellően lusta ember számára (én :)). A legjobb lenne egy külön gép, amit hálózaton keresztül elérünk. Ennek a legköltséghatékonyabb változata a virtuális gép, így ezen a vonalon fogunk tovább haladni. Hozzávalók egy személyre:

Pro tipp: az Ubuntu szerver iso-ját ne a VirtualBox telepítése közben töltsük le, mert a VirtualBox telepítés közben hajlamos időlegesen megkavarni az internet kapcsolatot és jól meg fog szakadni a letöltés.

Telepítés

A letöltések és a szokásos next-next-finish telepítés befejeztével hozzáadhatunk egy új Linux / Ubuntu típusú virtuális gépet és egy új virtuális merevlemezt a varázsló segítségével. Még mielőtt elindítanánk, a Settings / Shared Folders részben érdemes hozzáadni egy könyvtárat a saját gépünkről, amiben a projekteket fogjuk tárolni, hogy ne kelljen később Samba-t telepíteni. Az Auto-mount részt ne pipáljuk be, azt később kézzel beállítjuk majd. A Settings / Network részbe se árthat benézni és az Adapter 1-et ízlés szerint megpiszkálgatni. Nálam a Bridged Adapter volt a nyerő az Attached to részben. A VirtualBox elég okos és az első indításnál felajánlja, hogy etessünk meg a géppel egy CD-t. Ajánlatos itt beadagolni a korábban letöltött Ubuntu szerver iso-ját, mert az nagyban megkönnyíti a telepítést. :)

Az Ubuntu nem egy bonyolult jószág, így valószínűleg a telepítéssel se lesznek problémák. Amíg fut, tetszés szerint lehet fogyasztani a bespájzolt hideg élelmet illetve sört. Hogy, hogy nem előbb-utóbb eljutunk egy ilyen képernyőhöz:

Itt a LAMP server-t az Apache-PHP-MySQL szentháromság miatt erősen ajánlott bepipálni, mert valószínűleg szükségünk lesz rá. Én telepíteni szoktam OpenSSH server-t is, mert már annyira hozzászoktam a PuTTy használatához. :)
Ha ezzel megvagyunk, az első belépés után rögtön érdemes is nyomni egy frissítést:

sudo apt-get update
sudo apt-get upgrade

Valamint telepíteni a VirtualBox Guest csomagját a jobb támogatás érdekében:

sudo apt-get install virtualbox-guest-utils

A projekt könyvtárak beállítása

A fejlesztés a /var/www/ könyvtárban fog történni a virtuális gép nézőpontjából. Hogy kényelmes legyen, érdemes ezt kivezetni valahova a gazda gép merevlemezére. Ezért állítottuk be korábban a Shared Folders részt. A művelet elvégzéséhez a következő sorokat kell felvenni az /etc/fstab fájl végére (na jó, a komment nem kötelező :)):

# VirtualBox Shared Folder
projects /var/www vboxsf auto,rw,uid=1000,gid=33 0 0

A projects helyére a Shared Folder felvitelénél megadott nevet kell írni. Az uid=1000 a rendszer telepítése során létrehozott felhasználó, a gid=33 a www-data csoport. A módszernek az az előnye is megvan a Samba-féle megoldással szemben, hogy nem kell futnia a virtuális gépnek ahhoz, hogy a fájlokat módosítani tudjuk. Az uid és gid értékeként megadható számok után az /etc/passwd és /etc/group fájlokban lehet érdeklődni.

Szerver elérés

Ha minden jól ment, az ifconfig eth0 által kidobott ip címen el tudjuk érni a gépet. Ha nem, akkor a VirtualBox beállítások Network részénél érdemes a lehetőségeket végigpróbálgatni, hogy melyik jön be (ahány hálózat, annyi beállítás).
Az egyszerűséget szem előtt tartva érdemes valami egyedi, egyébként nem létező domain-el felruházni a gépet, hogy ne ip címeket kelljen mindig írogatni. Nálam a *.vbox domain-ek vannak erre fenntartva. A legegyszerűbb, ha a hosts fájlba felvesszük őket (Windows: c:\Windows\System32\drivers\etc\hosts, Linux: /etc/hosts), pl.:

192.168.1.117 default.vbox
192.168.1.117 projektneve.vbox
192.168.1.117 subdomain.projektneve.vbox

Apache, PHP, MySQL beállítás

Az egyes projektek a /var/www/projektneve.vbox/ könyvtárban kapnak helyet. Az alap Apache confignak csinálunk egy default.vbox nevet/könyvtárat:

mkdir /var/www/default.vbox
sudo mcedit /etc/apache2/sites-available/default

A megnyíló fájlban a DocmentRoot és a Directory résznél szereplő /var/www/ után kell még egy default.vbox/-ot írni. Aztán pedig

sudo service apache2 reload

A /etc/apache2/httpd.conf-ba esetleg még érdemes egy ServerName default.vbox sort beledobni és újraindítani az Apache-ot, hogy megszűnjön a "Could not reliably determine the server's fully qualified domain name" hibaüzenet.

A projekt VirtualHost beállításai a /etc/apache2/sites-available/projektneve.conf fájlba kerülnek. Egy egyszerű példa, hogy nagyjából mit is tartalmaz egy ilyen:

<VirtualHost *:80>
    ServerName projektneve.vbox
    ServerAlias www.projektneve.vbox

    DocumentRoot /var/www/projektneve.vbox/www
    <Directory />
        Options FollowSymLinks
        AllowOverride All
    </Directory>
    <Directory /var/www/projektneve.vbox/www/>
        Options FollowSymLinks
        AllowOverride All
    </Directory>

    ErrorLog /var/www/projektneve.vbox/log/apache_www_error.log
    CustomLog /var/www/projektneve.vbox/log/apache_www_access.log combined

    LogLevel warn
</VirtualHost>

A kész site beállításokat a következő parancsokkal tudjuk engedélyezni:

sudo a2ensite projektneve.conf
sudo service apache2 reload

A MySQL-en nincs sok beállítani való, telepítéskor elkérte a root felhasználójához az új jelszót, mást meg nem nagyon kell piszkálni. A vizuálisabb típusoknak esetleg egy phpmyadmin telepítése még nem árthat:

sudo apt-get install phpmyadmin

Ha kértük, a csomagból telepítés során be is köti magát az Apache-ba a /etc/apache2/conf.d/phpmyadmin.conf segítségével és a http://ipcím/phpmyadmin/ címen el is érhető az oldal. Ehelyett, ha kedvünk tartja létrehozhatunk neki egy saját VirtualHost-ot is akár.

A PHP beállításánál érdemes arra törekedni, hogy minél jobban hasonlítson az éles rendszerre, így ezzel kapcsolatban nem sokat tudok mondani.

Első körben ennyi, kellemes telepítgetést. :)

Érdekes módon a deadlime kedvenc kódszerkesztő alkalmazása a Sublime. Egyrészt azért, mert a többszörös kijelölés az bizony hihetetlenül fantasztikus egy találmány. Másrészt pedig Python-ban lehet hozzá plugin-eket írni.

Kedves kollégám említette a minap, hogy egyik régebben használt szerkesztőjében volt valamiféle funkció, amivel a vágólap korábbi tartalmait lehetett újra felhasználni. Aztán elkezdtem gondolkodni rajta, hogy vajon lehetne-e egy ilyen plugin-t írni Sublime-hoz. Aztán megírtam. :)

Ha már így alakult, ragadjuk meg az alkalmat és nézzük meg kicsit, hogyan is néz ki egy Sublime plugin. A funkció meglepően kevés kódból megoldható: először is felül kell csapnunk a beépített copy és cut utasításokat sajáttal úgy, hogy megmaradjon az eredeti funkcionalitás is, de közbe mentsük egy tömbbe az adatokat.

class ClipboardHistoryCopyCommand(sublimeplugin.TextCommand):
    def run(self, view, args):
        saveSelections(view)
        view.runCommand('copy');

Egy kis XML-lel meg is mondjuk a proginak, hogy a mi parancsunkat használja a Ctrl+C nyomkodása esetén:

<bindings>
    <binding key="ctrl+c" command="clipboardHistoryCopy" />
</bindings>

A cut nem túl meglepő módon elég hasonlóan néz ki (csak a beépített cut parancsot hívjuk meg a végén). A saveSelections végzi a munka javát. Végigmegy az összes kijelölésen és amelyik nem üres, azt elpakolja egy tömbbe, aminél még arra is figyelünk, hogy ne lehessen túl nagy:

clipboardMaxSize = 100
clipboardData = []

def saveSelections(view):
    for region in view.sel():
        if region.begin() != region.end():
            clipboardData.insert(0, view.substr(region))
            if len(clipboardData) > clipboardMaxSize:
                clipboardData.pop()

Annyi maradt már csak, hogy valami kellően kézreálló billentyűkombinációra meg is jelenítse az előzményeket és tudjunk belőle kedvünkre válogatni. Legnagyobb szerencsénkre tudjuk használni a beépített lista ablakot, amiben még kereső is van (ugyanaz, ami a Ctrl+P vagy a Ctrl+R kombinációkra is bejön):

class ClipboardHistoryPasteCommand(sublimeplugin.TextCommand):
    def pasteSelected(self, view, index):
        for region in view.sel():
            view.insert(region.begin(), clipboardData[index])
    
    def run(self, view, args):
        view.window().showSelectPanel(
            clipboardData,
            functools.partial(self.pasteSelected, view),
            None,
            sublime.SELECT_PANEL_MONOSPACE_FONT
        );

És természetesen a hozzá tartozó kis XML részlet:

<binding key="alt+shift+q" command="clipboardHistoryPaste" />

Nem a legtökéletesebb megoldás, például plugin újratöltéseknél elveszik a clipboardData tömb tartalma (lehetne például fájlba menteni menet közben), de kezdetnek megteszi. A teljes csomagot innen le lehet rántani (érdekes módon ClipboardHistory.sublime-package fájlnévvel nem mentek volna a billentyűparancs felüldefiniálások, mivel az Sublime ABC sorrendben tölti be a plugineket és a Default később van... :)).

[a képet köszönjük ShutterBugChef-nek]

Bár nem tegnap történt, hogy az 5.3-as sorozat első verziója kijött, gondoltam kicsit körbejárom a névtelen függvények témakörét az ősidőktől napjainking. Az ősidő alatt itt természetesen a 4-es verziót értem, amikor még csak a call_user_func állt a rendelkezésünkre. Lássuk, hogyan is ment ez.

A create_function módszer (attól tekintsünk el, hogy a __FUNCTION__ varázskonstans csak a 4.3-as verzióban jelent meg):

$f = create_function('', 'echo __FUNCTION__ . "\n";');
call_user_func($f);

A függvény neve stringként módszer:

$f = 'myFunction';
call_user_func($f);

Az osztály és a statikus metódus neve tömbként:

$f = array('MyClass', 'myStaticFunction');
call_user_func($f);

Az objektum és a metódus neve tömbként:

$c = new MyClass();
$f = array($c, 'myFunction');
call_user_func($f);

Az osztály és a statikus metódus neve stringként (5.2.3-as PHP-tól):

$f = 'MyClass::myStaticFunction';
call_user_func($f);

Az objektum meghívása (5.3.0-s PHP-tól):

$c = new MyClass();
call_user_func($c);

És ezzel el is érkeztünk a jelenhez. Az 5.3.0-s verzióval megjelentek a closure-ök (az újfajta névtelen függvények), amolyan JavaScript-es definiálással:

$f = function () {
};

Természetesen a teljes visszafelé kompatibilitásról ne is álmodjunk ezért kezdjük is el végignézni az előző módokat, hogy mi működik továbbra is:

A create_function módszer megy továbbra is (emlékeim szerint 5.3 előtt is működött így, ezért ez nem túl meglepő):

$f = create_function('', 'echo __FUNCTION__ . "\n";');
$f();

A függvény neve stringként módszer (működik):

$f = 'myFunction';
$f();

Itt sajnos meg is állhatunk. A tömbös rendszerek (PHP Fatal error: Function name must be a string) és az osztály+statikus metódus neve stringként (PHP Fatal error: Call to undefined function MyClass::myStaticFunction()) nem működik.

Maradt még az objektum direkt meghívása, ami működik, de ez sem túl nagy meglepetés, mivel az 5.3.0-s verzióbal vezették be hozzá az új varázsmetódust:

$c = new MyClass();
$c();

Ilyenkor (és a call_user_func-os esetben is) az osztály __invoke() metódusa hívódik meg.

Ezzel azt hiszem nagyjából ki is veséztük a különböző callback típusok és névtelen függvények hívhatóságát. Maradt még némi scope kérdés, de az házi feladat (annyit megsúgok, hogy a use a kulcsszó). Egy kis segítség hozzá:

Az úgy volt, hogy elgondolkoztam azon, hogy vajon miért jó az, ha a kiszolgálás folyamatát több részre bontják. Ha egyáltalán jó az. Offline, bolti kiszolgálásról van szó, mielőtt bárki - a blog témáját figyelembe véve - jogosan másra gondolna.

Ha vesszük az értékesítő-pénztáros-árukiadó modellt, érzésre úgy tűnik, hogy a több sor végigjárása miatt többet is várunk. De a sorbanállás pszichológiája fura egy dolog. Jó példa erre a hipermarket, ahol N pénztárnak van N sora azért, mert az N pénztár 1 sor felállás zavaró lehet az embereknek a hosszú sor miatt, holott a várakozási idő úgy kevesebb lenne.

Tovább...