Mikor olvastam, hogy az UltimateTagWarrior nem működik együtt teljes mértékben az új WordPress verzióval, már sejtettem, hogy ez nem lesz egy olyan sima átállás, mint például a 2.0.6->2.0.7 volt. Nem is mertem rögtön élesbe felmásolni az újat, gondoltam először helyben letesztelem, hogy hogyan viselkedne a rendszer az átállás után. Még szerencse, hogy így tettem.

Mint azt a bejelentésükben említették is a WP-sek, az adminisztrációs felület egy kis kozmetikázáson esett át (minek következtében HATALMAS betűk vannak nálam a Plugins oldalon, de hát ez lényegtelen), nem tudom ennek a következménye-e, hogy hirtelen felindulásból összevonták a bejegyzések és a linkek kategóriáit, mindenesetre ebből adódott pár problémám, ugyanis link kategória azonosító alapján listázom jobb oldalt a linkeket és a blogrollt (és auto increment lévén ez az azonosító "kicsit" megváltozott, amikor az összes link kategória belekerült a bejegyzés kategóriák közé).
Ez a döntés magával vonzotta azt a tényt is, hogy most már nem lehet megadni egy link kategóriához a "before", "after", "between" mezőket, aminek hatására az admin felületről már nem igazán tudjuk befolyásolni a linklista kinézetét. Ennek a megoldására találtam a következő függvényt:

get_links(
	category,
	'before', 'after', 'between',
	show_images, 'order',
	show_description, show_rating,
	limit, show_updated, echo
);

Most, hogy megoldódott a linkek problémája, már csak az UTW-t kellett helyre ráznom, aminek az volt a gondja, hogy komment beküldésnél eltűntek az adott bejegyzéshez rendelt tagek, ami nem egy jó dolog, még akkor sem, ha éppenséggel nem érkezik túl sok komment. :)
A 3.1415926-os verzió részben orvosolja a problémát, de még bele kell egy kicsit nyúkálni a kódba, hogy teljesen működőképes legyen (a moderálási listában elfogadott valamint a nem spamként jelölt kommentekkel van még hasonló gond). Bár a módosítás a fentebbi linken is megtalálható, azért a teljesség kedvéért álljon itt, hogy mit kell átírni a ultimate-tag-warrior-actions.php fájl ultimate_save_tags() függvényében:

if (isset($_POST['comment_post_ID'])) return $postID;
if (isset($_POST['not_spam'])) return $postID; // akismet fix
if (isset($_POST["comment"])) return $postID; // moderation.php fix

Végeredmény: egyelőre még nem váltok élesben az új verzióra, hagyok egy kis időt a használt plugin-jeim fejlesztőinek, hogy kiadják az új verziókat. Meg nem árt kiismerni a megújult admin felületet.